Németország 2,5 milliárd euró támogatást kap az Európai Uniótól, hogy szénfogyasztását lecsökkentse és megújuló energiára térjen át. Európa legnagyobb ipari országa eddig az orosz földgáz segítségével szeretett volna megújulni, azonban most az ellátásbiztonság érdekében kénytelen a szén használatánál maradni. A támogatást az Igazságos Átmenet Alapon keresztül kapja az ország, hogy a legnagyobb szénfelhasználó iparágak szennyezését tovább tudja redukálni.
Az Igazságos Átmenet Alapon keresztül 2,5 milliárd eurót kap Németország az Európai Uniótól azért, hogy elhagyja a szént, és környezetbarát energiaforrásokra álljon át.
Németország energiaellátásának kérdése az orosz-ukrán háború kitörésével kérdésessé vált, az ország ugyanis éppen most szerette volna kivezetni a maradék atomerőműveit, és a – többek között Oroszországból érkező – földgázra támaszkodva folyamatosan átállni a minél magasabb megújuló-kapacitásra. A háború keresztülhúzta a németek számításait, aminek egyik következménye három atomerőmű életben tartása még legalább a jövő év elejéig, és sajnos az is, hogy az ország kénytelen részben továbbra is a szénenergiára támaszkodni a biztos energiaellátás érdekében.
A Clean Energy Wire cikke szerint az Európai Unió segít a németeknek kikerülni a problémás helyzetből, méghozzá az Igazságos Átmenet Alapon (Just Transition Fund) keresztül: 2,5 milliárd euró jut az országnak arra, hogy a szénenergiát elhagyja, és hatékonyan tudjon környezetbarát energiatermelésre átállni.
„Az Igazságos Átmeneti Alap segíteni fogja a zöld átmenet által leginkább érintett német régiókat – ezek Észak-Rajna-Vesztfália, Brandenburg, Szászország és Szász-Anhalt –, hogy eltávolodjanak a széntől. Az alap támogatja az emberek és a vállalkozások átképzését, a gazdaság diverzifikációját, valamint a a fenntartható mobilitás, a digitalizálás és az energiahatékonyság fejlesztését” – idézte az Európai Bizottság sajtóközleménye Elisa Ferreirát, a kohézióért és a reformokért felelős európai biztost. A legnagyobb részt, 785 millió eurót a kelet-német lignitállam, Brandenburg kapja. Észak-Rajna-Vesztfália nyugati területei 680 millió eurót kapnak a korábbi lignitbányák földjének helyreállítására, új, zöld vállalatok alapításának ösztönzésére, valamint képzések és tréningek biztosítására a munkahelyek megtartása érdekében. Szászország 645 millió eurót, Szász-Anhalt pedig 364 millió eurót kap.
Európa számos régiója erősen függ még mindig a szénbányászattól és más, éghajlatra káros iparágaktól. Az EU JTF támogatja az ilyen régiókat a klímasemleges gazdaság felé való tisztességes átmenet biztosítása érdekében. Az alap célzott támogatást nyújt a 2021–2027 közötti időszakban, mintegy 25 milliárd eurót mozgósít a leginkább érintett régiókban az átmenet társadalmi-gazdasági hatásainak enyhítésére. Az Európai Bizottsággal közösen kidolgozott igazságos átállási tervek meghatározzák az egyes területek kihívásait, valamint a 2030-ig teljesítendő fejlesztési igényeket és célkitűzéseket.
Címlapkép: Unsplash