Az „okos töltés” még költséghatékonyabbá teszi az elektromos autók használatát

Egy új tanulmány szerint az elektromos autók tulajdonosai évente több mint 100 fontnak megfelelő összeget takaríthatnak meg, ha “okos töltést” használnak autójuk feltöltésére.

„Okos töltésnek” azt nevezzük, mikor a felhasználók akkor fogyasztanak áramot, amikor épp alacsony a kereslet, így elkerülhető a hálózat túlterhelése. Ez magában foglalja az éjszakai, a kora reggeli órákban történő energiafelhasználást, vagy amikor épp sok megújuló energia van a hálózaton, például szeles idő esetén.

Az Evergreen Smart Power által végzett tanulmány arra kereste a megoldást, hogyan lehetne megállítani a hálózat túlterhelését a csúcsidőszakokban. Megállapította, hogy az okos töltési technológia alkalmazásával akár 20 százalékkal is csökkenthető az autók töltésének szén-dioxid-kibocsátása.

A járművek kora esti töltése mutatkozott a legköltségesebbnek. A legideálisabb időpont pedig a hajnali 4 óra körüli időszak, de a tanulmány szerint intelligens technológia nélkül ezt nehéz megvalósítani.

Kutatásunk kimutatta, hogy az okos töltés nagy változást hozhat, még ott is, ahol az emberek már eleve hatékonyan használják a járműveiket, ami így még tovább csökkentené a költségeket és a szén-dioxid-kibocsátást az olcsóbb és tisztább autózás érdekében” – mondta Peter Bullock, az Evergreen projektmenedzsere egy nyilatkozatban.

 

Címlapkép: Unsplah

Cikk forrása