Történelmi autóipari beruházást jelentettek be: Akkumulátorgyár épűl Magyarországon

Az SK Innovation igazgatótanácsa arról döntött tegnap, hogy a két komáromi üzemük után felépítenek egy 30 GWh éves gyártókapacitású akkumulátorgyárat is Iváncsán. A beruházás 2,3 milliárd dollárból valósul meg, amely a legnagyobb zöldmezős beruházás lesz Magyarország történetében. A dél-koreai autóipari beszállító döntésével 2500 új munkahelyet hoz létre hazánkban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos Facebook-oldalán élőben jelentették be néhány perccel ezelőtt, hogy az SK Innovation igazgatótanácsának döntése értelmében egy újabb, 30 GWh éves kapacitású akkumulátorgyárat építenek fel Magyarországon. Jun Kim, a vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta azt is, hogy a zöldmezős beruházás a tervek szerint 2,3 milliárd dollárból (durván 680 milliárd forint) valósul meg, amely példa nélküli Magyarország történetében.

A dél-koreai vállalat döntését az indokolta, hogy érdemben bővülhet az elektromos autók iránti kereslet Európában. Ez várakozásaik szerint azt is eredményezi majd, hogy az autógyártók egyre nagyobb keresletet támasztanak majd az elektromos autók hajtásláncának meghatározó komponense, vagyis az akkumulátorok iránt. Ebből a várhatóan dinamikusan növekvő piacból pedig szeretne minél nagyobb szeletet kihasítani a világ egyik vezető akkumulátorgyártó vállalataként az SK Innovation.

A döntésben az is szerepet játszott, hogy a dél-koreai beszállító két komáromi gyára már bizonyította versenyképességét az elmúlt években. Hangsúlyozták, azért döntöttek Iváncsa mellet (egy harmadik komáromi üzem megépítése, a második üzem bővítése helyett, a szerk.), mert az kiváló logisztikai helyszínen található és rendelkezésre áll a megfelelő számú, kellően képzett munkaerő is.

Szijjártó Péter a videóban hangsúlyozta,

Magyarország világraszóló győzelmet aratott, hiszen bejelenthetjük Magyarország történetének valaha volt legnagyobb zöldmezős beruházást, amely egy koreai vállalathoz kötődik.

Hozzátette, mára elmondhatjuk, hogy az SK Innovation első két tengerentúli gyára Magyarországon, Komáromban működik és most felépülhet a harmadik európai gyára is.

A FEJÉR MEGYÉBEN TALÁLHATÓ IVÁNCSÁN MEGVALÓSULÓ BERUHÁZÁS 2500 ÚJ, KÖZVETLEN MUNKAHELYET HOZ MAJD LÉTRE AZ AUTÓIPARBAN.

A beruházás már idén, a harmadik negyedévben megindul, mintegy 700 ezer négyzetméternyi terület lesz érintett. Itt érdemes egy kicsit eljátszani a számokkal is, a 30 GWh éves gyártókapacitás egyben azt is jelenti majd, hogy durván 600 ezer elektromos autó (darabonként 50 KWh-s akkumulátorral számolva) előállításához elegendő akkumulátort gyárthatnak majd az SK Innovation harmadik magyarországi üzemében. Érdekességképpen tavaly összesen 194 163 tisztán elektromos meghajtású elektromos autót értékesítettek Európa legnagyobb autópiacán, Németországban. Ez hatalmas megugrást jelentett, a megelőző tíz évben összesen nem adtak el annyi elektromos autót az országban, mint 2020-ban.

Cikk forrása