Az évtizedek óta nem látott energiaár-robbanás könnyen lehet, hogy most nem átmeneti lesz, hanem tartós, mert például a klímavédelmi célú nagy zöld átállás tartósan magas energiaárakhoz és így tartósan felfelé mutató inflációs kockázatokhoz is vezethet, így a jegybanki politikának is lehet, hogy másként kell reagálnia, mint eddig gondoltuk – mutatott rá a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank igazgatóságának német tagja a klímavédelemről és a pénzügyi rendszerről rendezett hétvégi panelbeszélgetésen.
Isabel Schnabel két forgatókönyvet is felvázolt, amikor lehet, hogy az EKB-nak fel kell adnia azt a stratégiáját, amit eddig folytatott, nevezeten azt, hogy egyelőre még mindig próbál átnézni az inflációs megugráson azon feltételezés miatt, hogy úgyis lecseng az azt fűtő jelenség, az energiaárak ugrása.
Isabel Schnabel a hozzászólásában részletesen bemutatta, hogy a párizsi klímacélokból levezetve miért fontos minden gazdasági szereplőnek világszerte törekednie a károsanyag-kibocsátására, hiszen még a 2020-as globális gazdasági recesszió mellett is „csak” 5,8%-os volt a kibocsátás-csökkenés, miközben 2030-ig minden évben 7,6%-os csökkenés kellene a klímacél érdekében. Arra is rámutatott, hogy miközben fájdalmas sok gazdasági szereplőnek, de közben hasznos az, hogy a fosszilis energiahordozók közül a szénnek egyre komolyabb ára van Európában és a világon is terjed ennek hatása (ld. az európai kibocsátás kereskedelmi rendszerben a kvóta árát a prezentációjából, ami már 80 euró/tonna felett jár és éves alapon 150% körüli drágulásról beszélhetünk). Az európai karbonkvóta piac működésével, hátterével, a klímacélok érdekében megléphető kibocsátás-csökkentési lehetőségekkel egy friss exkluzív interjúban is foglalkoztunk már.
Az európai karbonkibocsátási kvóta ára és éves árváltozása az ETS-en (euró/tonna). Grafikon forrása: EKB.
AZ HOGY EGYRE FÁJDALMASABB ÁRA VAN A KARBON KIBOCSÁTÁSNAK, FELGYORSÍTJA A ZÖLD ÁTÁLLÁST, KÉNYSZERÍTI A GAZDASÁGI SZEREPLŐKET A VÁLTOZTATÁSRA – HANGSÚLYOZTA TÖBBSZÖR IS SCHNABEL.
Közben azonban elismerte, hogy vannak olyan hatások is, miszerint például egyre kevesebbet ruháznak be a cégek a fosszilis energiahordozókba, mivel nem éri már meg középtávon nekik annyira és az ESG keretek is csökkenő beruházások felé szorítják. Emiatt az energiakínálat szűkül, miközben a kereslet még erős (ld. palaolaj termelők gyenge reakciója a megugró olajárakra az alábbi ábra bal oldalán és összességében az olajkitermelők visszafogott reakciója a poszt-covid időszakban a világon a jobb oldalon). Ezzel párhuzamosan még rengetegen nem tudnak azonnal átállni a megújuló energiás megoldásokra, így kénytelenek sokat fizetni az energiáért, áthárítva annak költségeit (inflációs hatások), illetve a technológiai fejlődés is időt vesz igénybe, így tehát a megújuló technológiák iránti erős kereslettel a kínálat szintén nem tud lépést tartani.
Arról, hogy ilyen és egyéb komoly strukturális, illetve geopolitikai okai is voltak az energiaárak elszállásának, év végi átfogó elemzésünkben részletesen írtunk.
Bal ábra: az olajár és a palaolaj-kitermelő egységek alakulása. Jobb ábra: az olajár-sokkokra adott válasz 3 hónapos távon hosszú távon és a poszt-Covid időszakban. Grafikonok forrása: EKB.
A fentiek így együtt afelé mutatnak, hogy az energia átmenetben még szükséges energiahordozók (olaj, gáz, szén) ára akár tartósan magas maradhat, vagy emelkedhet, miközben a karbonkvóta ára is emelkedik a klímavédelmi célú átállás hatásai miatt,
így összességben akár egy hosszabb időszak is jöhet, amikor magas energiaszámlákkal szembesülünk
– vetítette előre az EKB igazgatóságának tagja.
Arra, hogy a túl gyorsan csökkenő fosszilis beruházások, illetve a megújuló energiák elterjedésének időigénye miatt fennáll a kockázata, hogy egy tartósan magas energiár-környezet alakul ki, annak súlyos gazdasági-társadalmi következményeivel, már Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség volt főközgazdásza, a Royal Dutch Shell Plc globális szcenárióelemző csapatának vezetője is felhívta a figyelmet a Portfolio-nak adott őszi nagyinterjúban.
Ilyen kilátások mellett Isabel Schnabel szerint a kormányoknak arra kell törekedniük, hogy a törékeny társadalmi csoportok terheik enyhítsék, védő jellegű intézkedéseket tegyenek (pl. ársapka, terhek csökkentése), miközben nagy hiba lenne, ha olyan lépéseket tennének, amelyek a zöld átállást fékeznék. A jegybankoknak pedig szerinte arra kell figyelnie, hogy ez az átállás milyen közép távú inflációs következményekkel már, mert bizony benne van a pakliban, hogy tartósan felfelé mutató inflációs kockázatokat hoz.
Eddig az EKB azt a stratégiát folytatta, hogy átnézett az infláció megugráson, mert azt feltételezte, hogy azt leginkább az átmenetinek tekintett energiaár ugrás hajtotta, miközben a Fed-nél már kimondták, hogy bizony nem átmeneti jelenségről van szó.
Az EKB inflációs modellje a határidős olaj- és gázárakat veszi figyelembe, amelyek közép távon csökkenést vetítenek előre (lásd alábbi első ábra), de Isabel Schnabel arra hívta fel a figyelmet, hogy
FEL KELL KÉSZÜLNI ENNEK AZ ÁTNÉZŐ STRATÉGIÁNAK AZ ESETLEGES FELADÁSÁRA, MERT KÖNNYEN LEHET, HOGY A HATÁRIDŐS GÖRBÉK TÉVEDNEK ÉS VALÓJÁBAN TARTÓSAN MAGAS, VAGY TOVÁBB NÖVEKVŐ ENERGIAÁRAK, ILLETVE KVÓTAÁRAK LESZNEK A KLÍMAVÉDELMI JELLEGŰ ÁTÁLLÁS HATÁSAKÉNT.
Az áram- és gáz nagykereskedelmi ára Európában (euró/MWh) és a határidős jegyzések az előttünk álló évekre. Forrás: EKB.
Ennek egyik oka például az lehet, hogy az Irány az 55%! nevű uniós kibocsátás-csökkentési csomag tartósan jelentős kényszert fog kifejteni egyre több ágazatra, hogy változtasson a kibocsátásán, miközben az importkiegyenlítési adó, amit az EU tervez bevezetni, szintén drágíthatja az uniós piacra bekerülő (nyers)anyagok árát. Így összességében a jegybankár szerint oda juthatunk, hogy az energetikai hátterű fogyasztói infláció tartósan a hosszú távú átlag felett (évi 0,3%-pontos emelő hatás) marad és így a jegybanki inflációs cél feletti infláció alakul ki, amire az EKB-nak reagálnia kell törvényi mandátuma alapján.
Az energiaárak hozzájárulása az éves harmonizált fogyasztói infláció alakulásához az eurózónában. Forrás: EKB.
Schnabel arra figyelmeztet, hogy az EKB hivatalos előrejelzése, miszerint a 2024-es előrejelzési horizonton 2% alá, a jegybanki inflációs célnak megfelelő szintre csökken az infláció, csak abban az esetben teljesülhet, ha 2023-ban és 2024-ben a mostani határidős energiaár pályák valósulnának meg azaz valóban nem lenne már további felfelé ható inflációs hatása az energetikai komponenseknek. Ez azonban egyúttal azt is feltételezi, hogy az imént említettekkel ellentétben nem következne be a hosszú távú megfigyelés, miszerint éves átlagban az energiahordozók áralakulása mintegy 0,3%-pontot dob az infláción.
Ezzel tehát azt érzékelteti a jegybankár, hogy egy viszonylag nagy adag optimizmus van beépítve az EKB inflációs előrejelzésébe, miközben hatalmasak az előrejelzési kockázatok. Az EKB-stáb érzékenység vizsgálata szerint már csupán az is elég lenne ahhoz, hogy 2024-ben 2%-nál ragadjon be az infláció, ha az olajárak a 2021. novemberi szinten maradnának (Brent és WTI 75 dollár körül járt). Ha pedig ennél magasabban maradna az olajár például a nem kellő mértékű fosszilis beruházások miatt, akkor a magasabb olajár már önmagában azt eredményezné, hogy a jegybanki cél feletti infláció alakulna ki.
Az EKB alapeseti és 2021. novemberi szinten stagnáló olajárak melletti inflációs előrejelzése. Forrás: EKB.
Schnabel a fentiek után két olyan forgatókönyvet vázolt fel, amikor szerinte az EKB-nak fel kellene adnia az infláció megugráson átnéző stratégiáját, hiszen be kellene látnia, hogy tartós inflációs kockázatokkal szembesül, amire reagálnia kellene:
- Az egyik ilyen az lenne,ha az infláció megugrás másodkörös hatásait is elkezdené érzékelni az EKB, azaz a magas megtapasztalt árak miatt a bérnövekedés is egyre dinamikusabb lenne (most a szakszervezetek megléte mellett sem lát még ilyet az EKB), és mindez egyre több szektor árazási magatartásába is beépülne, ez pedig az inflációs várakozások további emelkedéséhez is vezetne. Szerinte ez a veszély azért lehet reális, mert a járvány miatti lezárások hatására sok a megtakarítása a magánszektornak, így a megugró energiaárakat is tovább tudja finanszírozni, másrészt tartós kereslet-kínálati egyensúlytalanság is jöhet az energiapiacon a zöld átállás miatt, így tartósan magasabb inflációs környezet is kialakulhat, ami az inflációs várakozásokat is táplálhatja. Erre az EKB-nak lépnie kell azzal, hogy nem néz át többé az inflációs megugráson.
Az árak következő 12 havi változásával kapcsolatos várakozások egyenlege az eurózónában. Forrás: EKB, Európai Bizottság.
- A másik ilyen az lenne,ha a karbonkibocsátás növekvő ára, illetve a zöld átállás összességében nem gyengítené, hanem fokozná a gazdasági növekedést és a foglalkoztatottságot, mert így a cél feletti infláció kockázatát is növelné ez a folyamat. Schnabel arra hívja fel a figyelmet, hogy ez nem csupán elméleti fejtegetés, hanem vannak már rá empirikus tapasztalatok. Egy 2021-es tanulmány következtetéseit ki is emelte a prezentációjában, miszerint mind a foglalkoztatásra, inflációra, GDP-re felfelé ható hatást fejt ki az energia átmenet, nem pedig csökkentő hatást. Így tehát emiatt is résen kell lennie az EKB-nak és ha ennek a jeleit látja, akkor reagálnia kell.
Az energia átmenet várható hatása a GDP-re, inflációra, lakossági fogyasztásra az alapeseti forgatókönyvhöz képest (már 50 euró/tonna kvótaár és karbon határkiegyenlítési adó bevezetése mellett). Forrás: EKB.
Összességében arra figyelmeztetett beszéde végén a jegybankár, hogy a megújuló energiák terjedésének idő- és költségigénye, illetve a fosszilis energiahordozókra nehezedő kínálati nyomás, továbbá az egyelőre relatív árrugalmatlan kereslet együtt tartósan magas energiaárak felé mutat, amely folyamatos felfelé irányuló inflációs hatással járhat az energia átmenet időszakában. Ezt pedig kiemelten figyelnie kell az EKB-nak és résen kell lennie, mert ha tartós inflációs jeleket lát ezek miatt, akkor el kell engednie az átnéző stratégiáját és lépnie kell a monetáris kondíciók szigorítása felé.
Címlapkép: Getty Images. Az EKB új frankfurti székháza.