Február végére az európai benchmarknak számító TTF jegyzése az orosz-ukrán konfliktus előtti szintre esett vissza. A termék a mélypontját többek között a magas gáztározói szinteknek, az alacsony gázfelhasználásnak, a szokásosnál enyhébb időjárásnak és a megújulók magas termelésének köszönhetően érte el.
Lesz mivel fűteni a fagyos téli hónapokban? Csődbe mennek a gazdaságok a megugró rezsiárak miatt? Belerokkanunk abba, hogy Putyin elzárja a gázcsapokat nyugat felé? – Másfél éve ezek a kérdések foglalkoztatták az európai gazdasági szakembereket és a döntéshozókat, miközben a földgáz ára olyan magasra lőtt ki az orosz szállítások körüli fennakadások miatt, amilyenre a legsötétebb rémálmukban sem gondoltak volna a piaci szereplők. A lidércnyomás azonban nem tartott sokáig, a pánik gyorsan alábbhagyott, és bő másfél év elteltével, több mint 90 százalékos zuhanást követően olyan szintre ért el a földgáz ára, amit utoljára az orosz-ukrán háború kitörése előtt láthattunk. De mégis mi kellett ahhoz, hogy ilyen gyorsan normalizálódjon a helyzet, mi volt ennek az egésznek az ára? Most már hátra lehet dőlni, „elég alacsonyan” van a gázár? Egyáltalán, mire tanított minket az energiaválság?
Bezuhant a gázár
Tegnap este elérte a megawatt-óránkénti 22,7 eurós jegyzést a földgáz ára a holland TTF gáztőzsdén,
EZZEL AZ OROSZ-UKRÁN HÁBORÚ KIROBBANÁSA ELŐTTI SZINTRE ZUHANT AZ ÁRFOLYAM,
egész pontosan 2021 májusa óta nem láttunk ilyen alacsony jegyzést. Idén már 29,7 százalékos zuhanáson vagyunk túl az európai gázár esetében, a 2022 augusztusában látott, 300 euró feletti szintek pedig már csak távoli, rossz emlékként élhetnek tudatunkban.
Az orosz-ukrán háború okozta ellátásbiztonsági félelmek még 2022 nyarán hágtak a tetőfokukra, akkoriban az volt a fő narratíva, hogy
A RADIKÁLISAN VISSZAESŐ OROSZ ENERGIAIMPORT MIATT NEM LESZ ELEGENDŐ FÖLDGÁZ A KONTINENSEN A TÉLI FŰTÉSI IDŐSZAKRA.
A gázár a TTF gáztőzsdén már 2022 elején is négy-ötszöröse (80-100 euró/MWh) volt a sok éve megszokott árnak, aztán még innen is sokszorosára drágult az orosz-ukrán háború és az ementén kialakult energiapiaci adok-kapok mellett, augusztusban az Északi Áramlat-1 leállítása körüli félelmek mellett egészen hihetetlen magasságba, 300 euró fölé ugrott a jegyzés.
Az elképesztően magas gázár kialakulásához hozzájárult még a „betárolni bármi áron” mentalitás is néhány nagy nyugati ország részéről, amit részben a kötelező uniós gázbetárolási cél hajtott (részletek később), ám amint a cél elérhető távolságba került, az extrém keresleti nyomás is alábbhagyott és részben éppen ezért nem tudott már tartós és jelentős gázár-ugrást kiváltani az Északi Áramlat 2 vezetékeinek felrobbantása.
A 2022 augusztusi szintekről tehát meredek áresés következett a TTF jegyzésénél, a kitartó zuhanás hátterében több ok is meghúzódik – a legtöbb kimondottan pozitív, de van egy, ami nagyon is kedvezőtlen a kontinens számára.
A pozitív okok
Spórolás
Az Európai Unió tagállamai a legmagasabb gázár-környezetben, 2022 júliusában megállapodást kötöttek arról, hogy a soron következő télen 15 százalékkal csökkentik gázfogyasztásukat – ennek az intézkedésnek a hatályát aztán később, 2023 tavaszán még egy évvel meghosszabbították. Az volt a kitűzött cél, hogy a spórolás következtében 2023 november 1-ig érjük el európai szinten (EU+Egyesült Királyság) a gáztárolók töltöttségében a 90 százalékos szintet,
DE EZ MÁR AUGUSZTUSBAN MEGTÖRTÉNT.
Jelenleg is kifejezetten magasan állnak a tárolói készletek (narancssárga vonal), a közel 65 százalékos együttes töltöttség jóval a 10 éves átlag fölött van, de az elmúlt 10 év legmagasabb értékét is valamivel meghaladja.
Ellátásbiztonsági szempontból egyébként ennél is fontosabb mutató a fogyasztásarányos töltöttség, azaz az elmúlt 1, vagy 5 év tényleges gázfogyasztásához képest betárolt gázmennyiség alakulása, és ezen a téren is egész megnyugtató a helyzet. Az európai pillanatkép az alábbi rangsor szerint néz ki, azaz a tavalyi éves gázfogyasztáshoz képest Magyarország a saját 48 százalékos rátájával a harmadik legjobb helyen áll az európai mezőnyben (a grafikonon Lettországot nem szemléltetjük a torzító hatás miatt).
Enyhe tél
A magasan alakuló gáztárolói töltöttség a spóroláson felül a vártnál sokkal kedvezőbb időjárási körülményeknek is köszönhető volt: február végéhez közeledve már biztonsággal kijelenthető, hogy a régió a második, (nagyrészt) orosz gáz nélküli telet is különösebb nehézségek nélkül átvészeli, miután a tél utolsó hónapjában sorra dőlnek a melegrekordok – ez persze éghajlatvédelmi szempontból minimum aggasztó körülmény, de az alacsony fűtés iránti kereslet miatt a gázárak tekintetében kedvezőnek mondható.
Az orosz energia pótlása
A békeidőnek számító 2020 előtti időszakban a vezetékes orosz földgáz európai piaci részesedése 40 százalék körül volt, ezt sikerült 2023-ra 6-7 százalékra csökkenteni, az LNG-t is ide számítva Oroszország az EU teljes gázimportjának kevesebb mint 15 százalékát adta 2023-ban.
Maga az importfüggőség eközben bár jelentősen csökkent, de nem szűnt meg, a beszerzési forrás azonban diverzifikálódott: az elmúlt években a cseppfolyósított földgáznak, azaz LNG-nek az importaránya 40 százalék körüli szintre nőtt. Az Európába irányuló amerikai LNG-export mennyisége 2021 és 2023 között lényegében megháromszorozódott, és tavaly 56,2 milliárd köbmétert, a teljes uniós gázimport közel 20 százalékát tette ki. Ezzel az USA Norvégia (87,8 milliárd köbméter) mögött már az EU második legnagyobb gázellátója volt tavaly, jócskán megelőzve Oroszországot is (42,9 milliárd köbméter), melynek uniós gázszállításai 2021 óta (150,2 milliárd köbméter) alig több mint a negyedére estek.
Elemzők szerint az orosz vezetékes földgázfüggéssel szemben jóval kedvezőbb a tengeri cseppfolyós importfüggés, ugyanis itt nem csak az orosz Gazpromtól vásárol a kontinens, hanem számos különböző országból, például az Egyesült Államokból, Katarból, Egyiptomból vagy Oroszországból származik a behozatal, vagy éppen multinacionális vállalatoktól, tehát összességében
NEM EGYETLEN SZEREPLŐTŐL FÜGG A KONTINENS ELLÁTÁSBIZTONSÁGA.
Ráadásul az észak-amerikai energiavállalatok 2027-ig több mint megduplázhatják a mostani LNG-kapacitásukat, ennek köszönhetően vélhetően nem kell hiányra számítani ezen a piacon – bár vannak jelenleg az amerikai cseppfolyósított földgáz körül politikai fennakadások, de ezekkel majd egy későbbi alfejezetben foglalkozunk.
Észak-Amerika LNG-exportkapacitásának várható alakulása projektekre bontva. Forrás: EIA (2023 nomveber)
Felpörgő zöld átállás
Ugyancsak elősegítette a gázárak beesését az a körülmény, hogy a zöld átállás előtérbe kerülésével hangsúlyosabbak lettek a nem-fosszilis energiahordozók az európai országok energiamixeiben, magyarán kevesebb gázra volt szükség, például a nyári légkondicionáló szezonban az áramtermeléshez a nap- és a szélenergiának köszönhetően. Rendkívül gyors ütemben terjednek a megújuló energiás kapacitások a kontinensen, amelyekből egyre több vállalkozás és háztartás látja el magát energiával.
A negatív ok
A lakossági keresleti oldalnak (spórolás) és a kínálati oldalnak (amerikai LNG) a kedvező alakulásán, illetve az alternatív energiatermelés (szél és nap) felfuttatásán túl az ipari kereslet visszaesése is a gázárak meredek zuhanásának irányába hatott Európában, ám ez a fentiekkel szemben egyáltalán nem egy kedvező fejlemény.
A magas gázár-környezetben ugyanis
RÖVID IDŐRE AZ EURÓPAI IPAR JELENTŐS RÉSZE KIS TÚLZÁSSAL LEÁLLT, A VÁLLALATOK TARTÓSAN VISSZAFOGTÁK A TERMELÉST
– lehet itt gondolni például az alumíniumkohászatra, az acéliparra, vagy a műtrágyagyártásra, ezek az iparágak különösen érzékenyek a gázárra. A kedvezőbb amerikai ipari kilátások (Inflation Reduction Act) és a kedvezőbb kínai feltételek miatt számos európai nagyvállalat az energiaintenzív iparágakból elhagyta a kontinenst és a tengerentúlra vagy kelet felé irányította át termelését, ez pedig hosszabb távon jelentős versenyhátrányt okozhat az európai iparnak, erre egyébként a Mol cégvezére, Hernádi Zsolt is többször felhívta a figyelmet.
Bezuhat az európai ipari termelés az energiaválság alatt (indexált, 100 = 2015-ös termelés). Forrás: Európai Bizottság
A gázár tehát valóban meredeken beesett Európában, ehhez azonban az ipari teljesítmény megtorpanása kellett, ez pedig természetesen a tagállamok növekedési kilátásaira is negatívan hat. Fontos még azt is elmondani, hogy hiába van a legnagyobb pánikhelyzethez képest több mint 90 százalékkal alacsonyabb szinten a TTF jegyzése, ez az árfolyam még így is jóval magasabb az orosz-ukrán konfliktus elmérgesedését megelőző békeidők átlagánál (+19%), ez pedig az EIU elemzői szerint
IDÉN IS KORLÁTOZHATJA AZ IPARI KERESLET VISSZAPATTANÁSÁT.
(A „békeidők” átlagos árfolyamszintje 2021 áprilisáig tart, amikor Oroszország százezer katonát vezényelt Ukrajna határaihoz.)
Mi a tanulság?
Összességében tehát elmondható, hogy a 2022 nyarán vízionált jövőképhez képest sokkal jobban alakult az európai gázhelyzet, sokkal gyorsabban és meredekebben zuhant be a gázár, mint amire a szakértők számítottak – igaz, az áresés hátterében jelentős mértékben az ipari kereslet szűkülése állt, ami alááshatja a blokk versenyképességi és növekedési kilátásait.
Igazán akkor nézne ki jól a grafikon és akkor lehetne ebben a tekintetben hátra dőlni,
HA A GÁZÁR TARTÓSAN A BÉKEIDŐKBEN LÁTOTT SZINTEN, AZAZ A 20 EURÓS MEGAWATT-ÓRÁNKÉNTI JEGYZÉS KÖRNYÉKÉN MARADNA,
ennél fogva az ipari kereslet is normalizálódhatna a kontinensen. Azonban éppen amiatt, hogy az LNG ennyire fontos szerepet kapott a kontinens energiamixében, ez a körülmény egyúttal alulról korlátozza is azt, hogy milyen szintig eshet a gázár Európában, hiszen az LNG lényegesen drágább szállítási alternatíva, mint a vezetékes gázszállítás.
Ennélfogva talán túl bizakodó forgatókönyvnek tűnik, hogy tartósan és érdemben a háború előtti árszint alá bukhat a gázár a következő években – a kereslet gyengülésével, illetve gazdasági recessziós időszakban persze megtörténhet ez, de egy ilyen környezetnek kevesen örülnének.
Mindenesetre az orosz leválás és a diverzifikáció csökkenti a bizonytalanságot a piacon, mivel így nem egy szereplőtől függ a kontinens gázellátása – ám az új beszerzési csatornáknak is megvan a maguk veszélye, január végén például Joe Biden úgy döntött, hogy az Egyesült Államok klímapolitikai okokra hivatkozva átmeneti időre felfüggeszti a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjáról szóló, függőben lévő projekteket, illetve döntéseket. Az amerikai energiaügyi minisztérium szerint a várhatóan néhány hónapos időtartamú felfüggesztés nem fogja befolyásolni az Egyesült Államok LNG-export képességeit és az intézkedés semmilyen rövid és középtávú hatással nem jár az EU gázellátásának biztonságára nézve – még ha ez így is van, az ilyen esetek mindenképpen rávilágítanak arra, hogy milyen fontos (lenne) az energiafüggetlenség Európában.
A történet egyik fő tanulsága a kontinens számára tehát az, hogy
FOLYTATNI KELL A SAJÁT BELSŐ, ELSŐSORBAN MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOKRA TÖRTÉNŐ ZÖLD ÁTÁLLÁST ÉS AZ EZZEL ÖSSZEFÜGGŐ GAZDASÁGFEJLESZTÉST,
ami egyszerre szolgálja a kontinens energiafüggetlenedését és növeli versenyképességét a globális nagyhatalmakkal szemben.
A legfrissebb számok ismeretében elmondható, hogy jelentősen csökkent az energiafüggőség a 2022-es válságévhez képest: a tavalyi harmadik negyedévében az EU mintegy 35,4 milliárd euró értékben, összesen 65 millió tonna energiaterméket importált, ez 2022 azonos negyedévéhez képest mind értékben (-49,1%), mind nettó mennyiségben (-11,3%) jelentősen csökkent. Összességében az mondható el, hogy 2019 és 2023 között nagy ingadozások voltak ebben a tekintetben, ami főként az energiaárak változékonyságának volt betudható.
Energiatermékek részesedése az EU teljes importjából, forrás: Európai Bizottság
Címlapkép: Getty Images
Cikk forrása