A covid-19 vírus miatti lezárások jelentősen csökkentették a CO2 kibocsátást a világban. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kutatása szerint viszont 2021-ben történelmi csúcsot ért el a nemzetközi károsanyagkibocsátás, mintegy 2 milliárd tonnával nőtt a szén-dioxid szennyezés a válság utáni kilábalás miatt.
A Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency – IEA) legfrissebb kutatása szerint történelmi csúcsot értünk el tavaly a globális CO2 kibocsátás mértékében. A 2020-hoz képest 6%-kal, 36,3 milliárd tonnára nőtt szén-dioxid kibocsátás jól mutatja, hogy a Covid-19 okozta válságból való kilábaláshoz mennyire támaszkodtunk a fosszilis energiahordozókra. A több mint 2 milliárd tonnás növekedés abszolút értékben a legnagyobb volt a történelemben. Ez a mennyiség azért is érdekes, mert a mértéke sokkal több, mint amekkora visszaesést a pandémia okozott 2020-ban. Az energiakereslet 2021-es fellendülését ugyanis súlyosbították a kedvezőtlen időjárási és energiapiaci körülmények – nevezetesen a földgázárak megugrása -, amelyek miatt több szenet égettünk el annak ellenére, hogy a megújuló energiatermelés viszont minden idők legnagyobb növekedését érte el.
Loïc Manegarium at Pexels
Nem ez a jó irány
A globális CO2-kibocsátás 2021-es teljes növekedésének több mint 40%-át a szén okozta, ezzel elérte a 15,3 milliárd tonnás történelmi csúcsot. A földgázból származó CO2-kibocsátás is jóval a 2019-es szint fölé, 7,5 milliárd tonnára emelkedett. A kőolajból származó CO2-kibocsátás 10,7 milliárd tonnával viszont jelentősen a járvány előtti szint alatt maradt, tekintve, hogy a globális közlekedés 2021-ben a pandémia lecsengésével csak lassan talált magára, főként a légi közlekedésben.
A számok világossá teszik, hogy a Covid-19 okozta gazdasági válságból való globális kilábalás nem abban a fenntartható mederben zajlik, amelyre Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója 2020-ban, a világjárvány korai szakaszában felhívta a figyelmet. A világnak most arról kellene gondoskodnia, hogy a kibocsátások 2021-es hirtelen megugrása ne ismétlődjön meg, az energetikai átállás pedig minél gyorsabb legyen, hozzájárulva a globális energiabiztonsághoz és a fogyasztók számára alacsonyabb energiaárakhoz.
A megújulók szegmense
A szénfelhasználás drasztikus növekedése ellenére a megújuló energiaforrások és az atomenergia 2021-ben a szénnél nagyobb arányt biztosítottak a globális villamosenergia-termelésből. A megújuló energiaforrásokon alapuló villamosenergia-termelés 2021-ben meghaladta a 8000 terawattórát (TWh), ami 500 TWh-val több, mint a 2020-as pandémia alatti mennyiség, ezzel pedig ez a szegmens is minden idők legmagasabb szintjét érte el. Ezen belül a szélből származó energiatermelés 270 TWh-val, a napelemes villamosenergia-termelés pedig 170 TWh-val nőtt. Ugyanakkor a vízenergia termelése az aszály hatásai miatt csökkentek, különösen az Egyesült Államokban és Brazíliában.
Megújuló energiatermelés források szerint a világon. Forrás: https://ourworldindata.org
Bekavart a gáz ára és Kína
A szén villamosenergia-termelésre történő felhasználását 2021-ben a rekord magas földgázárak csak tovább fokozták. A meglévő szénerőművek üzemeltetési költségei ugyanis az Egyesült Államokban és számos európai villamosenergia-rendszerben 2021 nagy részében lényegesen alacsonyabbak voltak, mint a gázerőműveké, köszönhetően a piacokon kialakult gázáraknak. Ez azt jelenti, hogy olcsóbb volt szenet égetni, mint földgázból áramot termelni. A gázról szénre való átállás jóval több mint 100 millió tonnával növelte a villamosenergia-termelésből származó globális CO2-kibocsátást, különösen az Egyesült Államokban és Európában.
A globális CO2-kibocsátásnak a pandémia előtti szintek fölé történő visszaemelkedése nagyrészt Kínának köszönhető, ahol 2019 és 2021 között 750 millió tonnával nőtt a kibocsátás. Kína volt az egyetlen nagy gazdaság ugyanis, amely 2020-ban és 2021-ben is gazdasági növekedést produkált. Az ebben a két évben Kínában bekövetkezett kibocsátás-növekedés jóval magasabb volt, mint a világ többi részén ugyanebben az időszakban bekövetkezett összesített csökkenés. 2021-ben Kína CO2-kibocsátása 11,9 milliárd tonna fölé emelkedett, ami a globális összmennyiség 33%-át tette ki.
A légszennyezés Kína felett visszatér a COVID előtti szintre.
Kína kibocsátásának emelkedése főleg a villamosenergia-igény erőteljes növekedésének volt köszönhető, amely nagymértékben támaszkodott a szénenergiára. A gyors GDP-növekedéssel és az energiaszolgáltatások további villamosításával a villamosenergia-kereslet Kínában 2021-ben 10%-kal nőtt, gyorsabban, mint a 8,4%-os gazdasági növekedés. Ez a közel 700 TWh-s keresletnövekedés a valaha tapasztalt legnagyobb volt eddig Kínában. Mivel a kereslet növekedése meghaladta az alacsony kibocsátású forrásokból származó kínálat növekedését, a villamosenergia-igény növekedésének több mint felét szénből fedezték. Mindez annak ellenére történt, hogy az ország 2021-ben a megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia-termelésének eddigi legnagyobb mértékű növekedését is elérte.
Hasonló a helyzet Indiában is. 2021-ben itt is erőteljesen megugrott a CO2 kibocsátás, ami szintén a villamosenergia-termelésre felhasznált szén számlájára írható. A széntüzelésű energiatermelés 13%-kal ugrott a 2020-as szint fölé, ezzel minden idők legmagasabb szintjét érte el. Ez részben azért volt így, mert a megújuló energiaforrások növekedése az előző öt év átlagának egyharmadára lassult.
Forrás: https://elements.visualcapitalist.com/
Pislákoló remény
Annak ellenére, hogy a fejlett gazdaságok globális gazdasági teljesítménye ilyen áron állt vissza 2021-ben a járvány előtti szintre, tartós pályán még mindig a CO2 kibocsátás strukturális csökkenése prognosztizálható. A kutatás szerint az Egyesült Államok CO2-kibocsátása 2021-ben összességében 4%-kal volt alacsonyabb a 2019-es szintnél. Az Európai Unióban ugyanez 2,4%-kal volt alacsonyabb. Japánban a kibocsátás 2020-ban 3,7%-kal csökkent, és 2021-ben is csak kevesebb mint 1%-kal pattant vissza.
Az egy főre jutó CO2-kibocsátás a fejlett gazdaságokban átlagosan 8,2 tonnára csökkent, és most már a kínai 8,4 tonnás átlag alatt van, bár a fejlett gazdaságok között továbbra is nagy különbségek vannak ezen a téren.
Címlapkép: Unsplash