Greenergy Market Review – 2024 w38-39

Greenergy Market Review – 2024 w38-39

KŐOLAJ PIACI HÍREK

A Brent jegyzése a 38. héten emelkedett, majd a rákövetkező hét második felében csökkenni kezdett. A 39. hét utolsó kereskedési napját 71,54 USD/hordón zárta.

Brent kőolajár-USD/hordó, elmúlt 30 nap (Forrás)

Az USA nyersolajkészlete heti szinten 1,6 millió hordós csökkenéssel, a 38. heti riport szerint 417,5 millió hordóval egyéves mélypontra esett.

A FED fél százalékponttal csökkentette az amerikai irányadó kamatot. A kamatvágás általában élénkíti a gazdaságot, illetve az energia utáni keresletet, ennek ellenére a piaci szereplők tartanak attól, hogy a FED a kamatvágás hátterében egy esetleges munkaerőpiaci lassulást érzékel, így a kőolajárakban nagy emelkedést nem lehetett érezni.

A vizsgált időszakban a Közel-Keleten élesedő konfliktus is fűtötte a nemzetközi olajárakat. Izrael és a Hezbollah közti heves harcok továbbra is kérdéseket vetnek fel a régió kereskedelmi útvonalainak biztonságáról.

Ukrajna a háború kezdete óta 33 orosz kőolajfinomító üzemet rongált meg azzal a céllal, hogy Moszkva olajiparból származó bevételeit csökkentse. A finomítókra mért csapások eddig stratégia szintű károkat nem okoztak, ugyanakkor kis mértékű visszaesés már mutatkozott a kőolajexport adatokban: augusztusban Moszkva kőolaj-bevételei a napi 520 millió dollárt érték csak el. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy az alacsonyabb bevétel elsődleges oka a visszafogottabb globális olajár lehetett.

Földgáz piaci hírek

A holland gáztőzsdén (TTF) a novemberi termék jegyzése a 38. héten erősen hullámzott, a következő héten pedig folyamatos emelkedést mutatott.  A 39. hét utolsó kereskedési napját 38,587 EUR/MWh-án zárta a vizsgált termék jegyzése.

TTF, november havi földgáz zsinórár (EUR/MWh), elmúlt 30 nap (Forrás)

Az elmúlt két hétben a HUDEX is követte a TTF mozgását. A 39. hét végén a novemberi termék 38 EUR/MWh-án zárt.

Az éves karbantartások miatt szeptemberben Norvégia EU felé történő gázexportja 157,6 millió köbméter/napra csökkent, mely az idei év legalacsonyabb szintjét jelenti. A karbantartási feladatok befejeztével a 38. hét végétől kezdve aztán meredeken emelkedett a szállítási mennyiség, amely a 39. héten elérte a 271 millió köbméter/napos szintet is.

A 38. héten több hírforrás is arról számolt be, hogy Azerbajdzsán jövőre pótolni tudja majd az Ukrajnán érkező orosz gázszállítások kiesését. Az orosz-ukrán gáztranzit szerződés év végén jár le, és mintegy 12 milliárd köbméter gáz szállítását foglalja magában, mely EU-s szinten nem számít jelentős mennyiségnek, azonban ennek kiesése több közép-európai ország számára problémát jelent. Az azeri forrásokról szóló első híreket egyelőre azeri és ukrán források is cáfolják.

A 39. hét végére Európa betárolt gázkészletei rekord magasan, 94% körül alakultak. A magyar tározói töltöttség kis mértékben meghaladta a 93%-ot, mely 6 milliárd köbméter gázmennyiségének felel meg. Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint, tavaly a lakosság és az ipar aggregált gázfelhasználása 8,5 milliárd köbméter volt, és a tárca becslése szerint ez idén tovább csökkenhet 8 milliárd köbméterre. A 2023/2024 gázévet megelőzően ugyanezen töltöttségi adat 70%-ot mutatott.

A 39. héten a gázárakat a geopolitikai kockázatok, köztük az ukrajnai tranzitszállítások jövője körüli kételyek, illetve a kontinens szerte prognosztizált lehűlések mozgatták.

Villamos energia piaci hírek

A német villamosenergia tőzsdén (EEX) a novemberi termék jegyzése a TTF-hez hasonló görbét rajzolt. Az áramárak a 38. hét folyamán fluktuáltak, majd a hét végétől kezdve emelkedtek. A 39. hét utolsó kereskedési napját 90,88 EUR/MWh-ás szinten zárta a novemberi termék árfolyama.

EEX, november havi villamosenergia zsinórár (EUR/MWh), elmúlt 30 nap (Forrás)

A HUDEX záróárfolyama is az EEX-hez hasonló utat járt be. A 39. hét utolsó kereskedési napján a novemberi termék tőzsdei ára 106,28 EUR/MWh-n zárt.

Az esőzések hatására jelentősen megugrott Románia vízenergia termelése. A romániai Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet adatai szerint egy hét alatt, 2400 köbméter/másodpercről, 6900 köbméter/másodpercre nőtt az országos hidro-termelés. A magas megújuló termelés lehetővé tette, hogy Románia több szomszédjának, köztük Magyarországnak is nagy mennyiségű villamosenergiát exportáljon.

A 39. hét első felére újból elindították a Paksi Atomerőmű 3. blokkját. Az éves karbantartási munkák augusztus 23-án kezdődtek, a berendezések átnézése, cseréje és tesztelése után, közel egy hónappal a leállást követően az elmúlt hétvégén újra felterhelték a blokk teljesítményét 500 MW-ra, így az erőmű szeptember végétől a névleges teljesítménye közelében, 2000 MW-tal termel.

CO2 kvóta hírek

A CO2-kvóta árfolyama a tárgyidőszakban végig követte a földgázárak mozgását. A 39. hét utolsó napján 66,33 EUR/tonnás szinten zárt.

CO2 kvóta árfolyama (EUR/tonna), elmúlt 30 nap (Forrás)

Gazdasági kitekintő

A kőolajpiacon több szervezet is készít rendszeres keresleti riportokat, prognózisokat. A piaci szereplők főképp az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becsléseit figyelik, ezek azonban sokszor meredeken eltérnek egymástól, mert az OPEC a kínálati oldalt képviseli, míg az EIA elsősorban a környezetvédelmi célokat tartja szem előtt.

A szeptemberi kitekintőben az OPEC hosszú távon nagymértékű fellendülést vetít elő, 2050-re 24%-os nemzetközi energiaigény növekedést jósol. További várakozásuk, hogy középtávon, 2029-re, a globális kereslet eléri a napi 112,3 millió hordót, mely 10,1 millió hordóval magasabb a 2023-as szinthez képest. Az IEA jelentése ezzel szemben 2050-re 120 millió hordó/napos szintet jósol, míg 2029-re 106 millióst. A két jelentés között helyezkedik el az S&P Global Commodity Insights számítása, mely 2034-re jósolja a keresleti csúcsot, napi 109 millió hordós szinttel, majd ezután csökkenést vár, 2050-re az elemzőház szerint akár 100 millió hordó/nap alá is eshet a fogyasztás.

Az elemzők abban egyetértenek, hogy a keresletet a vásárlók energiaigény változása már középtávon is jelentősen befolyásolhatja. Kína, a világ legnagyobb olajimportőreként az elektromos autók felé fordult, de nem csak országok, hanem iparágak is változnak: a hajózás jelentős a kőolajfelhasználó, de a szektorban az alternatív energiaformák, mint a bioüzemanyag, egyre nagyobb szerepet kap, mely az olaj iránti igényt csökkenti.

A világ olajpiacának berendezkedése több évtizedes viszonylatban már nagyobb mértékben változhat. A fejlett országokban csökkeni fog a kereslet, míg a feltörekvőben – India vezetésével – növekedni. A szakértők egyöntetű véleménye szerint a kőolaj virágzásának végét nem a világ olajkészleteinek végessége, hanem a kereslet megváltozása jelenti majd.

Hazai villamos energia termelés és gáztárolói szintek

Egyes hazai erőművek villamosenergia-termelése (MW), elmúlt 30 nap (Forrás)
Magyar földgáztározók töltöttsége (TWh), elmúlt 30 nap (Forrás)

Következő negyedévek árfolyamai

VILLAMOSENERGIA

2025. I. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás)
I. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) Érték: 106,55 EUR/MWh
II. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) Érték: 82,08 EUR/MWh
2025. III. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) Érték: 97,5 EUR/MWh

FÖLDGÁZENERGIA

I. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) Érték: 39,61 EUR/MWh
II. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) Érték: 37,36 EUR/MWh
III. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) Érték: 36,72 EUR/MWh

Források

iratkozzon fel hírlevelünkre!

Csatlakozzon hírlevelünkhöz, és maradjon naprakész a zöld energiaforrások és fenntartható energia beszerzés legfrissebb híreivel! Fedezze fel velünk a jövő energia megoldásait, és legyen részese a zöld átmenet izgalmas fejleményeinek. Iratkozzon fel most, hogy elsőként értesüljön a legújabb innovációkról és lehetőségekről!