Greenergy Market Review – 2024 w40-41

Greenergy Market Review – 2024 w40-41

KŐOLAJ PIACI HÍREK

A Brent kőolaj jegyzése a 40. héten erősen emelkedett, a következő héten pedig hullámzó tendenciát mutatott. A 41. hét utolsó kereskedési napját 79,04 USD/hordón zárta.

Brent kőolajár-USD/hordó, elmúlt 30 nap (Forrás)

A 40. héten jelentősen emelkedtek a nemzetközi olajárak. A Közel-Keleten egyre mélyülő ellentétek heves, rakétatámadásokkal járó harcokat hoztak. A konfliktus kiéleződésével járó bizonytalanság miatt hétfőhöz képest péntekre közel 10%-kal emelkedett a Brent zárójegyzése.

A Kpler elemzőház számításai szerint a kínai nyersolaj import szeptemberben csökkenést mutatott. A kilencedik hónapban az átlagos napi import 10,8 millió hordó volt, mely az előző hónaphoz képest 500 ezer hordó/napos visszaesést jelent.  Az elemzők ebből arra következtetnek, hogy a világ legnagyobb kőolajimportáló országában a gazdaságélénkítés ígérete sem lendítette fel az ország vásárlási aktivitását.

Líbiában véget ért az egy hónapnál is hosszabb olajblokád, és a belpolitikai feszültségek enyhülésével a termelés ismét fellendült. Az ország augusztus óta először, a 40. hét végén érte el az 1 millió hordó/nap termelési szintet, és várhatóan visszatér a korábbi, 1,2 millió hordó/napos szintre.

Oroszországban októberben több tervezett karbantartás is nehezítette a termelést. A tervezetten túl több termelési egységben adódtak problémák, ezért a kiesés a várthoz képest 67%-kal nagyobb termelési visszaesést okozott. Az ellátási zavar elsődleges okai a Rosznyeft délnyugat-oroszországi üzemében elhúzódó munkálatok, valamint a Lukoil üzemeiben folyó karbantartások. Az ország így októberben 4 millió tonnás finomítói kieséssel számol, ami bár alacsonyabb a szeptemberi 4,5 millió tonnás kiesésnél, még mindig jelentős mennyiségnek számít.

Az OPEC+ 41. héten megjelent havi olajpiaci kitekintője visszavágta az idei évi olajpiaci várakozásait. Az októberi riportban már napi 1,93 millió hordós kereslet növekedést vár 2024-re, szemben az előző havi 2,03 millió hordó/nappal. A visszaesés hátterében főképp Kína keresleti növekedése áll, melyet az OPEC legújabb riportja szerint 580 ezer hordó/napos szintre jósol, a szeptemberben várt napi 650 ezer hordós szinthez képest.

Földgáz piaci hírek

A holland gáztőzsdén (TTF) a novemberi termék jegyzése a 40. hét elején erősödött, majd csökkenésnek indult. A következő hét közepéig kitartott a negatív trend, amit kiugrás követett.  A 41. hét utolsó kereskedési napját 39,879 EUR/MWh-án zárta a vizsgált termék jegyzése.

TTF, november havi földgáz zsinórár (EUR/MWh), elmúlt 30 nap (Forrás)

Az elmúlt két hétben a HUDEX is követte a TTF mozgását. A 41. hét végén a novemberi termék 39,11 EUR/MWh-án zárt.

A közel-keleti konfliktus további eszkalációja jelentős kilengéseket okozott a gázárakban. A 40. héten Izraelben egy napra kényszerből leállították a Leviathan és Tamar gázmezőket az iráni rakétatámadások miatt. A régióban található a Hormuzi-szoros, amelyen keresztül halad a globális LNG-kereslet egyötöde, így a harcok súlyosbodása jelentős hatást gyakorolhat a cseppfolyósított földgáz piacára.

Európa gázkészletei a 40. hét elejét 94,37%-os töltöttséggel nyitották, mely a 41. hét végére fokozatosan növekedett, egészen 94,89%-ig. Ezalatt Magyarország töltöttsége az időszak kezdetén 93,63% volt, míg az időszak végén 92,98%. Fogyasztásarányosan itthon 60,31%-ról 59,89%-ra csökkent a készletek mérete, ez azonban még mindig jelentősen meghaladja a korábbi évek azonos időszakban mért töltöttségi szinteket.

A KSH adatai szerint 2024 első 9 hónapjában csökkent Magyarország gázfelhasználása az előző év azonos időszakához képest.  Az MVM Csoport adatszolgáltatásán alapuló riport kiemeli, hogy januártól szeptemberig 5,5 milliárd köbméter volt az ország gázfelhasználása, mely 300 millió köbméteres, 5,2%-os csökkenést jelent. A piaci szereplőket vizsgálva, a háztartások 10%-kal fogták vissza fogyasztásukat a vizsgált időszakban, míg a vállalatok 2,8%-kal.

Villamos energia piaci hírek

A német villamosenergia tőzsdén (EEX) a novemberi termék jegyzése a TTF-hez hasonló görbét rajzolt. Az áramárak a 40. hét folyamán fluktuáltak, majd a következő hét végétől kezdve emelkedtek. A 41. hét utolsó kereskedési napját 88,82 EUR/MWh-ás szinten zárta a novemberi termék árfolyama.

EEX, november havi villamosenergia zsinórár (EUR/MWh), elmúlt 30 nap (Forrás)

A HUDEX záróárfolyama is az EEX-hez hasonló görbét rajzolt. A 41. hét utolsó kereskedési napján a novemberi termék tőzsdei ára 102,85 EUR/MWh-n zárt.

A HUPX másnapi piacán 16 egymást követő órában 0 EUR/MWh-hoz közeli árak alakultak ki az október 13-i szállítási napra vonatkozóan. Az éjjeli-hajnali időszakban magas volt a széltermelés Európában, mely lehetővé tette, hogy Magyaroroszág olcsó zöldenergiát importáljon. Nappal a hazai naperőművek termelése volt magas, mindamellett, hogy az ország villamosenergia fogyasztása hétvége révén alacsonyan alakult. Az órás árak, így éjféltől 16 óráig 0 EUR/MWh körül mozogtak.

CO2 kvóta hírek

A  CO2-kvóta árfolyama a tárgyidőszakban magas volatilitás mellett, de végig követte a gázárak mozgását. A 41. hét utolsó napján 64,62 EUR/tonnás szinten zárt.

A 41. héten 5 hónapos mélypontját érte el az EUA jegyzése. Szeptemberben tovább csökkent az euróövezet feldolgozóiparának aktivitása, amivel az idei év legalacsonyabb szintjét mérték annak ellenére, hogy a vártnál 2 tizeddel kedvezőbben alakult a kontinens PMI mutatója.

CO2 kvóta árfolyama (EUR/tonna), elmúlt 30 nap (Forrás)

Gazdasági kitekintő

Amerikában több vezető nagyvállalat is a nukleáris energia felé mozdul el. Az olyan technológiai mamut cégek, mint az Amazon, Google és Microsoft az elmúlt hónapokban több nukleáris erőmű projekt támogatását jelentették be, hogy biztosítani tudják egyre növekvő energia igényüket.

A Microsoft a több évtizede bezárt Pennsylvania-i Three Miles Island erőművet újítaná fel, hogy az energiát közvetlenül a termelőegységből vásárolja. Ez a projekt azonban még áll, miután az erőmű egyik különálló blokkja 1979-ben, az ország történetének egyik legnagyobb ipari balesete során részlegesen leolvadt. A felújítási munkálatokhoz és az üzembehelyezéshez még szövetségi, állami és helyi engedélyekre is szükség lesz.

Az Amazon felhő szolgáltatója, Amazon Web Services ugyanebben az államban vásárolt egy nukleáris energiával működő adatközpontot. A projekt már működőképes volt, amikor megvásárolták, energiafogyasztása 960 MW-ra rúg.

A legfrisseb bejelentés szerint a Google több, kis moduláris reaktorok (SMR) telepítésével kapcsolatos megállapodást kötött a napokban.

A nukleáris erőművek kedvezőek a fenti cégeknek, mert nagy mennyiségben tudnak stabil termelést biztosítani. További előnyük, hogy a termelés károsanyag-kibocsátása alacsony, mely a fogyasztók számára még inkább kedvező, hisz vállalati értékelésüket magasan, míg kibocsátásukból eredő büntetéseiket alacsonyabban tudják tartani.

Az USA energiapiaci szabályozásai miatt a vállalatok nem vásárolhatnak közvetlenül elektromos energiát a közüzemi szolgáltatóktól, így a technológiai cégek kénytelenek együttműködni az alternatív megoldásokkal rendelkező vállalatokkal. A Microsoft és Google által tett bejelentések szerint ezek a projektek még ebben az évtizedben megkezdhetik a működésüket, azonban ezt megelőzően mindkét vállalatnak be kell szereznie a megépítéshez szükséges hatósági engedélyeket.

Hazai villamos energia termelés és gáztárolói szintek

Egyes hazai erőművek villamosenergia-termelése (MW), elmúlt 30 nap (Forrás)
Magyar földgáztározók töltöttsége (TWh), elmúlt 30 nap (Forrás)

Következő negyedévek árfolyamai

VILLAMOSENERGIA

I. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) – Érték: 107,54 EUR/MWh
II. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) – Érték: 82,66 EUR/MWh
III. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) – Érték: 104 EUR/MWh

FÖLDGÁZENERGIA

I. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) – Érték: 40,66 EUR/MWh
II. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) – Érték: 38,64 EUR/MWh
III. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) – Érték: 38,75 EUR/MWh

Források

iratkozzon fel hírlevelünkre!

Csatlakozzon hírlevelünkhöz, és maradjon naprakész a zöld energiaforrások és fenntartható energia beszerzés legfrissebb híreivel! Fedezze fel velünk a jövő energia megoldásait, és legyen részese a zöld átmenet izgalmas fejleményeinek. Iratkozzon fel most, hogy elsőként értesüljön a legújabb innovációkról és lehetőségekről!