Felavatták a világ egyik legnagyobb naperőművét

Átadták a világ legnagyobb napelemparkját az Egyesült Arab Emírségekben. A telep a sivatagban helyezkedik el, 30 kilométerre a fővárostól, mintegy 21 négyzetkilométeren. Számítások szerint a park segítségével az ország évente nagyjából 2 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást spórol meg.

Felavatták a világ egyik legnagyobb naperőművét az Egyesült Arab Emírségekben csütörtökön, két héttel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Dubajban tartott 28. éves ülésének (COP28) kezdete előtt.

Az al-Dafra városában működő létesítmény évente több mint kétmillió tonna szén-dioxid-kibocsátást fog megspórolni – közölte a projektben részt vevő Jinko cég elnöke, Charles Bai. Azt mondta, ez nagyjából 800 ezer autó károsanyag-kibocsátásának felel meg.

A fővárostól, Abu-Dzabitól nagyjából 30 kilométerre délre található naperőmű mintegy 21 négyzetkilométer területet foglal el a sivatagban. A napelemek a Nap állásával együtt mozognak, és robotizált takarítóegységek tartják őket tisztán a homoktól és portól. A létesítmény honlapja szerint a naperőmű teljesítménye két gigawatt, és mintegy 160 ezer háztartást fog ellátni energiával.

AZ ARAB(PERZSA)-ÖBÖLBELI ÁLLAMOK AZ ELKÖVETKEZENDŐ HÉT ÉVBEN HÁROMSZOROSÁRA TERVEZIK EMELNI A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSAIK MENNYISÉGÉT. A CÉLKITŰZÉS, HOGY 2050-RE ELÉRJÉK A KLÍMASEMLEGESSÉGET.

A november 30-án kezdődő dubaji klímacsúcson központi szerepet fog játszani a fosszilis energiahordozók, így az olaj, a földgáz és a szén jövőbeli felhasználásának kérdése. Az idei klímacsúcs elnöke Szultán Ahmed el-Dzsaber, aki iparügyi miniszteri tisztsége mellett az ADNOC állami olajtársaság vezetője is. Dzsaber egyben a Masdar megújuló energiaforrásokért felelős állami konszern alapítója. A Masdar egy másik állami vállalattal, a TAQA holdinggal közösen 60 százalékos tulajdonosa az al-dafrai napenergia-projektnek.

 

 

Címlapkép: Getty Images

Cikk forrása

iratkozzon fel hírlevelünkre!

Csatlakozzon hírlevelünkhöz, és maradjon naprakész a zöld energiaforrások és fenntartható energia beszerzés legfrissebb híreivel! Fedezze fel velünk a jövő energia megoldásait, és legyen részese a zöld átmenet izgalmas fejleményeinek. Iratkozzon fel most, hogy elsőként értesüljön a legújabb innovációkról és lehetőségekről!