Hamarosan megugorhat a gázár

Már két energiapiaci körképünkben is beszámoltunk az ausztráliai LNG platformokon uralkodó sztrájkhangulatról. Ahogy már megírtuk a Woodside platformjain sikerült megegyezni a munkavállalókkal. Azonban a Chevron két telepén még akkor sem lehetett és továbbra sem lehet látni a konszenzust. Olyannyira nagy a feszültség, hogy a munkások már kitűzték a sztrájk kezdetét és hosszát, arra az esetre, ha továbbra sem lenne előrelépés. Ez nem csak a céget, illetve Ausztráliát érinti, ugyanis a szóban forgó Gorgon és Wheatstone platform a világ LNG termelésének 5%-ért felel, így a gázárakat is jelentősen befolyásolják az események.

Rövidesen feszült helyzet alakulhat ki az amúgyis szűkös globális gázpiacon az ausztrál földgázüzemeknél induló sztrájkok miatt – mondták el a CNBC-nek energiaipari elemzők, akik attól tartanak, hogy a termelés hosszabb leállása miatt a globális kínálat tovább szűkülhet, ennek következtében pedig az európai árak jelentősen emelkedhetnek.

A Chevron amerikai energiaipari óriáscég és a nyugat-ausztráliai Gorgon és Wheatstone projektekben dolgozókat képviselő szakszervezetek napi rendszerességgel folytatják a tárgyalásokat annak érdekében, hogy megpróbáljanak megállapodásra jutni a bérezésről és a biztonsági kérdésekről az üzemekben. A Fair Work Commission, Ausztrália független munkaügyi bírósága közvetít a két fél közötti tárgyalásokon.

Ha nem sikerül megállapodni, a sztrájkok a tervek szerint helyi idő szerint jövő csütörtökön reggel 6 órakor kezdődnek. A régóta húzódó vita ma tovább eszkalálódott, amikor egy szakszervezeti szövetség bejelentette, hogy

 

SZEPTEMBER 14-TŐL KÉT HÉTIG TARTÓ SZTRÁJKOT TERVEZ.

Válaszul a Chevron kétszínű állítására, miszerint a bértárgyalások „kezelhetetlenek”, az Offshore Szövetség munkabeszüntetést vezet be, hogy demonstrálja, hogy a tárgyalások messze nem „megoldhatatlanok”

– írta az Offshore Szövetség a Facebookon közzétett bejegyzésében.

A világ egyik legnagyobb cseppfolyósított földgáz (LNG) exportőrének számító Ausztráliában a sztrájktól való félelem a közelmúltban felhajtotta az európai gázárakat – és az elemzők szerint az elkövetkező hetekben továbbra is megmarad a bizonytalanság. Jacob Mandel, az Aurora Energy Research brit székhelyű tanácsadó cég globális energiapiacokért felelős vezető munkatársa szerint a globális földgázpiac jelenleg „nagyon szűkös és nagyon alacsony a kínálati rugalmasság”, ami azt jelenti, hogy

 

AZ AUSZTRÁLIAI SZTRÁJK JELENTŐSEN MEGEMELHETI AZ EURÓPAI GÁZÁRAKAT.

Szerinte az európai gázárak 40 euró fölé emelkedhetnek megawattóránként, ha a sztrájkok a tervek szerint folytatódnak. Szerinte az árak még ezen 40 megawattóránkénti szint fölé is emelkedhetnek, ha valami más is történik, például egy hirtelen téli vihar.

A földgázkereskedés európai referenciaértékének számító holland TTF gáztőzsdén a földgáz fronthavi ára 33,5 euró jelenleg.

Henning Gloystein, az Eurasia Group politikai tanácsadó cég energia-, klíma- és természeti erőforrásokért felelős igazgatója hozzátette, hogy

 

EZEN A TÉLEN „KOMOLY ZAVAROK” JÖHETNEK AZ EURÓPAI GÁZPIACON,

beleértve a norvég téli viharok okozta kieséseket vagy az Európába irányuló maradék orosz gázmennyiség csökkentését. Figyelmeztetett arra, hogy az Ukrajnán keresztüli vezetékes tranzit leállása vagy az orosz LNG-szállítások felfüggesztése két jelentős kockázat Európa számára.

 

 

 

Címlapkép: Getty Images

Cikk forrása

iratkozzon fel hírlevelünkre!

Csatlakozzon hírlevelünkhöz, és maradjon naprakész a zöld energiaforrások és fenntartható energia beszerzés legfrissebb híreivel! Fedezze fel velünk a jövő energia megoldásait, és legyen részese a zöld átmenet izgalmas fejleményeinek. Iratkozzon fel most, hogy elsőként értesüljön a legújabb innovációkról és lehetőségekről!