A világ jelenleg legnagyobb akkumulátoros energiatárolóját helyezték üzembe a kaliforniai Moss Landingben. Nem ez lesz az utolsó idén átadott giga projekt.
Alig öt évvel ezelőtt még egy 20 megawattos akkumulátor számított nagynak, most pedig 300 megawattos már a világ legnagyobb projektje, amit a napokban kapcsoltak hálózatra Kaliforniában. 2021-ben további, még nagyobb akkumulátor-projektek érkezése várható.
Az akkumulátoros energiatárolás végre új növekedési szakaszba lépett, mely egyrészt a lítium-ion akkumulátorok árcsökkenésének köszönhető, illetve az olyan áramforrások iránti növekvő keresletnek, amely a szél és a napenergia által nem lefedett rést hivatott kiegyensúlyozni.
A nagy kereslet meglendítette az akkumulátortársaságok beruházási kedvét.
Az akkumulátoros enegriatárolás a tiszta energiára való áttérés kulcsfontosságú része, mivel a szakaszos forrásokból származó energiát a későbbiekben is felhasználhatóvá teszi. 2021 lesz az az év, amikor átlépünk végre egy küszöböt és új korszakba lépünk – fogalmaznak a szakértők.
A megawatt az energia adott pillanatban történő előállítását jelenti, míg a megawatt-óra arra utal, hogy hány egység villamos energiát képes előállítani a rendszer, mielőtt újra kell tölteni. A jelenlegi két legnagyobb projekt egyike a kaliforniai Moss Landingben található Vistra Moss Landing energiatároló, 300 megawatt kapacitással, ezzel a világ legnagyobb akkumulátoros-energiatároló rendszerének számít. Négy órán keresztül működik, és akár 1200 megawattórát termel, mielőtt újratölteni kellene. A fejlesztő, a Vistra Energy bejelentése szerint a 100 megawattos második fázis már építés alatt van és valószínűleg augusztusban fejeződik be. A floridai Parrish közelében lévő Manatee Energy Storage Center kapacitása pedig már 409 megawatt lesz, és a rendszer valamivel több, mint két óra alatt akár 900 megawattórára is képes egyetlen feltöltéssel. A fejlesztő, a NextEra Energy elmondása szerint a projekt 2021 vége felé lesz hálózatra kapcsolható.