A geotermikus energia valós alternatíva hazánknak

Hazánkban nagy potenciál rejlik a geotermikus energiában, emiatt az állam nagy mértékben támogatni fogja az erőművek létesítését, illetve a most is működő Turai erőmű fejlesztését. A hatékony geotermikus energiafelhasználás érdekében azonban a magyar államnak több segítő, támogató intézkedést kell végrehajtania, a támogató jogi helyzettől elkezdve a felelős állami adatvagyon-gazdálkodáson át a partnerségi infrastruktúra kiépítéséig.

Körvonalazódni látszik a hazai geotermikus stratégia, és pesszimistán számolva is, 1-1,5 milliárd köbméter földgáz kiváltására van lehetőség geotermikus energia bevonásával.

Megdönthetetlennek hitt állítás volt, hogy a geotermikus energia túl korlátozott felhasználású és nagyon drága, ahhoz hogy markánsabban kivegye a részét az energiamixből. Az árak ilyen szintű változásánál, és az ellátásbiztonság megingásával kezd megdőlni ez az állítás.

 

Magyar energiamix

Ha bekalkuláljuk a távfűtést is, akkor Magyarország végső energiafelhasználásának 35–40 százalékát földgázból fedezi. A teljes gázellátásunk 85%-a import, az import közel 90%-ban Oroszországból érkezik. Ez rámutat a jelenlegi kiszolgáltatottságunkra, és arra, hogy mennyire függünk az orosz féltől.

Megközelítőleg 10 milliárd köbméter földgázra van szüksége hazánknak. A mostani energiaválságban, és a háború és szakciók miatti ellátásbizonytalanságban felértékelődik a külső szereplőktől független, belföldi energia. (Ide sorolhatjuk a hazai fosszilis forrásokat, a nap, szél, víz és geotermikus energiát is.)

Hazánk területén megtalálható olaj- és gázkészlet a teljes hazai földgázigény hozzávetőlegesen 14 százalékát fedezi, azonban záros határidőn belül 2 milliárd köbméterre emelhetjük a hazai földgázkitermelést, amely a jelenlegi hazai gázigény ötödét fedezné. A magyar stratégiai tartalék részét képezi továbbá a barnaszén és a lignit.

 

Mi az a geotermia?

Egyszerűen megfogalmazva: a szilárd talaj felszíne alatt hő formájában található energia, melyet valamilyen közvetítő közeg (jellemzően víz) segítségével lehet felhasználni.

A Kárpát-medencének geológiai és hidrológiai szempontból kivételes adottságai vannak, ugyanis a földkéreg vastagsága a térségben 25-30 km, ami kevesebb mint egyharmada az európai kontinens átlagos kéregvastagság-értékének. Emiatt nagyon erős a belső, magmatikus környezetből kifelé, azaz felfelé törekvő hő áramlása. Az egykori Pannon-tenger a földmozgások során beszorult a kőzetrétegek közé, tehát nem csupán a hő, de a hőhordozó közeg (víz) is a rendelkezésünkre áll.

 

Geotermikus energiát, most!

Egy geotermikus erőmű található hazánkban, az inkább a pilot projektnek mondott Turai erőmű. De a geotermiából elektromos áram előállítását célzó technológia még mindenhol gyerekcipőben jár, továbbá aktív vulkanikus működés mellett van realitása. De fűtés, azon belül is a központi fűtés kiváltására jóval nagyobb alternatíva lakozik benne, és ez már egy eleve működő és itthon is használatban lévő módszer.

A geotermikus energia minél szélesebb körű alkalmazásával pedig az évtized végére – a legkonzervatívabb becslések szerint is – akár évi 1-1,5 milliárd köbméter földgáz kiváltásával tudjuk csökkenteni az ország energiaimportból fakadó kitettségét. Vélekedik Dr. Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke a vg.hu cikkében.

De mi is a teendő? A geotermikus lehetőségek kihasználását új alapokra kell helyezni

  1. Támogató állami szabályozásra van szükség: Egyszerűbb és felesleges bürokráciától mentes jogi kereteket és eljárásrendet alkotunk a beruházások gyorsabb és szakmailag megalapozott előkészítése, valamint a rétegenergia fenntarthatósága érdekében.
  2. Kiszámítható beruházói környezetet kell teremtenünk: A geotermikus energia kinyerésére és energetikai célú hasznosítására irányuló tervekben a megtérülési költségeket tervezhetővé és kiszámíthatóvá tesszük.
  3. Felelős állami adatvagyon-gazdálkodást kell folytatnunk: A biztos befektetői döntések számára minden nélkülözhetetlen információt biztosítanunk és folyamatosan fejlesztenünk, bővítenünk kell az állami földtani kutatások sorával.
  4. Maximalizálnunk kell a kitermelt energia felhasználását: Különös figyelmet kell fordítanunk a hőforrások és a maximálisan elérhető hőpiac összekötésére. Ösztönözni kell a kaszkádrendszer kialakítását, amely lehetővé teszi az eltérő igényű létesítmények csatlakozását, így minél több kitermelt energiát felhasználva. Eltérő létesítmények eltérő igényeit ezáltal egy egységes geotermikus rendszerben is lehet kezelni.

Ösztönöznünk kell a partnerséget: A maximálisan elérhető hőpiac eléréséhez különböző állami, önkormányzati és magántulajdonú létesítmények egy hálózatba kapcsolására van szükség, amelyhez minden fél nyitott hozzáállására szükség van. Csak partnerséggel érhető el a széles körű hasznosítás.

 

 

Címlapkép: Unsplash

Cikk forrása

iratkozzon fel hírlevelünkre!

Csatlakozzon hírlevelünkhöz, és maradjon naprakész a zöld energiaforrások és fenntartható energia beszerzés legfrissebb híreivel! Fedezze fel velünk a jövő energia megoldásait, és legyen részese a zöld átmenet izgalmas fejleményeinek. Iratkozzon fel most, hogy elsőként értesüljön a legújabb innovációkról és lehetőségekről!