Greenergy Market Review – 2024 w25-26

Greenergy Market Review – 2024 w25-26

KŐOLAJ PIACI HÍREK

A Brent jegyzése a június eleje óta emelkedett egészen a 25. hét végéig. A hónap utolsó hetében kisebb csökkenést köveően újra nőtt az árfolyam, így 85 USD/hordón zárta az európai kereskedésű nyersolaj a 26. hetet.

Brent kőolajár-USD/hordó, elmúlt 30 nap (Forrás)

A Közel-Keleten a feszültség tovább fokozódott, amelyet az olajárakban is érzékelni lehetett. A húszi lázadók a 25. héten több kereskedelmi hajót is megtámadtak Jemenhez közel. Továbbá a háború tovább eszkalációja, Libanon háborúba való belekeveredése is közelebb került a vizsgált időszakban.

Irán kőolajtermelés folyamatosan nő. Az ország olajminisztere szerint a kitermelés elérte a napi 3,6 millió hordót, ami a legmagasabb szint az amerikai szankciók 2018-as újbóli bevezetése óta. Ennek nagyrésze, napi 1,5 millió hordó exportálásra kerül, főképp Kínába.

Az olajárak emelkedését az amerikai hurrikánszezon is támogatta. A világ legnagyobb kőolaj felhasználójának olajpiaci fennakadása nemcsak lokálisan okozhat ideiglenes változást, de globális téren is. Emiatt az elemzői aggodalmak egyre erősödnek, ahogy a szezon közeleg.

Földgáz piaci hírek

A holland gáztőzsdén (TTF) az augusztusi termék jegyzése 34 és 36 EUR/MWh között mozgott. A piacot a vizsgált időszakban nagyobb hírek nem befolyásolták, oldalazás volt jellemző. A 26. hét utolsó kereskedési napját 34,48 EUR/MWh-án zárta a benchmarknak számító gázjegyzés árfolyama.

TTF, július havi földgáz zsinórár (EUR/MWh), elmúlt 30 nap (Forrás)

Az elmúlt két hétben a HUDEX is követte a TTF mozgását. A 26. hét végén az augusztusi termék árfolyam 35,78 EUR/MWh-án zárt.

A 25. héten az Európai Unió bejelentett 14. Oroszország ellen irányúló szankciós csomagját. Az új korlátozás megtiltja az európai kikötőkben történő orosz LNG átrakodását, majd tovább értékesítését.  Európán át Ázsiába az orosz LNG-export nagyjából 10%-a megy át, az Unió pedig az ebből származó moszkvai bevételeket célozta csökkenteni. Továbbá megtiltotta, minden EU-s cégnek az orosz LNG-projektekben való részvételt, támogatást. A szankciókat 2025 márciusától lépnek életbe.

Izrael kormánya zöld utat adott a tengeri Leviathan gázmezőn történő export növelésére. Az engedély után a fenntartó vállalat tervezetten 500 millió dolláros beruházással 118 milliárd köbméter többlet fölgázt tud majd biztosítani, amely az eredetileg tervezett export termelés duplája.

Májusban Oroszország 15%-os részesedést ért el a kontinens gázimportjában, amellyel Európa legnagyobb földgáz beszállítója lett. Az elmúlt két évben az USA volt az Unió legnagyobb földgáz partnere, azonban májusban egy jelentős amerikai LNG terminálban volt nagyobb kiesés, ami miatt az orosz vezetékes gáz és LNG-import mennyisége lett a legjelentősebb.

Villamos energia piaci hírek

A német villamosenergia tőzsdén (EEX) az augusztusi termék jegyzése másképp mozgott, mint a TTF fronthavi árfolyama. Az áram árak a 25. hét második felétől kezdve csökkentek. A következő héten kisebb trendforduló volt, a 26. hetet áremelkedés után 76,22 EUR/MWh-ás szinten zárta az augusztusi termék árfolyama.

EEX, július havi villamosenergia zsinórár (EUR/MWh), elmúlt 30 nap (Forrás)

A HUDEX záróárfolyam is az EEX-hez hasonló utat járt be a vizsgált időszakban. A 26. hét utolsó kereskedési napján az augusztusi termék tőzsdei ára 85,04 EUR/MWh-n zárt.

A 25. héten több francia atomerőművet is le kellett szabályozni, miután a napos és viharos időjárás miatt felpörgött a nap- és szélenergia termelés. Az erőművek termelésének visszavétele főképp az olyan időszakokat érintette, mint a hétvége, ahol az áramkereslet alacsony, a megújuló termelés pedig magas volt.

Az ukrán energiaszektor az elmúlt hónapokban jelentős károkat szenvedett az orosz rakéta- és dróntámadások miatt. Az Energiakutató Központ vezetője szerint, olyannyira megsérült az energiarendszer, hogy a következő két évben áramkorlátozási menetrendre lehet majd számítani. A becslések alapján az ország áramtermelő kapacitásainak mintegy fele érhető csak el, így a szomszédos országok spot piacairól próbálják a kiesett energiát pótolni.

CO2 kvóta hírek

A CO2-kvóta árfolyama a vizsgált időszakban 70 EUR/MWh-ra alá esett a magas kínálat és gyenge ipari teljesítések miatt. A 26. hét utolsó kereskedési napján 67,36 EUR/MWh-án zárt a termék.

Június 30-i határidővel allokálhatták az európai országok az ingyenes EUA kvótáikat. A tőzsdei árakra ez kisebb nyomást helyezett a 25. és 26. héten.

A 26. héten nagymennyiségű CO2-kvóta értékesítése történt, aminek hatására a tőzsdei árak mérséklődtek.

CO2 kvóta árfolyama (EUR/tonna), elmúlt 30 nap (Forrás)

Gazdasági kitekintő

Kína keresleti oldalon a világ egyik legnagyobb földgázpiaci szereplője. Idén az első öt hónapban az országba importált vezetékes gáz és vízi szállítmányozásos LNG mennyisége együttesen elérte az 55 millió tonnát, ami jelentős emelkedés a tavalyi év azonos időszakában importált 47 millió tonnához képest. Az idei kiugró kereslet az olcsó gáznak tudható be, melynek segítségével az ország főképp gázkészleteit építette újra. Az elmondható, hogy évről évre növekszik Kína gázvásárlása és ezzel párhuzamosan gáztermelése is. Szecsuán az egyik fő kitermelő terület, ahol 2016 óta a termelő kapacitás a duplájára gyarapodott.

Összegzés

Az utóbbi években Kínába irányuló gázszállítások flexibilitása az LNG miatt nőtt, ahogy ez a nyár eleji időszakban is látszódott, amikor is az ország vásárlásait gyorsan csökkentette a magasabb ázsiai árak után. Európa emiatt jelenleg nincs akkora versenyben a cseppfolyósított földgázért, azonban, ha az ázsiai jegyzések újra csökkenek a két kontinens közti árverseny újra felélénkül.

Hazai villamos energia termelés és gáztárolói szintek

Egyes hazai erőművek villamosenergia-termelése (MW), elmúlt 30 nap (Forrás)
Magyar földgáztározók töltöttsége (TWh), elmúlt 30 nap (Forrás)

Következő negyedévek árfolyamai

Villamosenergia

2024. IV. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) Érték: 100,5 EUR/MWh
2025. I. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) Érték: 108,41 EUR/MWh
2025. II. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) Érték: 83,41 EUR/MWh

Földgázenergia

2024. IV. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) Érték: 38,86 EUR/MWh
2025. I. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) Érték: 40,03 EUR/MWh
2025. II. negyedév aktuális jegyzése bázis időszakra (Forrás) Érték: 38,26 EUR/MWh

Források

 

 

 

 

 

 

 

 

iratkozzon fel hírlevelünkre!

Csatlakozzon hírlevelünkhöz, és maradjon naprakész a zöld energiaforrások és fenntartható energia beszerzés legfrissebb híreivel! Fedezze fel velünk a jövő energia megoldásait, és legyen részese a zöld átmenet izgalmas fejleményeinek. Iratkozzon fel most, hogy elsőként értesüljön a legújabb innovációkról és lehetőségekről!