Greenergy Market Review – 2024 w42-43
KŐOLAJ PIACI HÍREK
A Brent kőolaj jegyzése a 42. héten csökent, a következő héten pedig hullámzó tendenciát mutatott. A 43. hét utolsó kereskedési napját 76,05 USD/hordón zárta.

A Nemzetközi Energiaügynökség napi 82,8 millió hordóra módosította az idei évre vonatkozó globális finomítói forgalmi előrejelzését, ami napi 180 000 hordóval kevesebb a korábbi becslésénél, és 2025-re is csak 0,6 millió hordó/napos növekedést vár az előző évhez képest.
A 42. héten kisebb enyhülést hozott az olajpiac számára az izraeli elnök kijelentése, miszerint Izrael nem fog iráni kőolaj-kitermelő területeket megcélozni a térségben zajló harcok során.
Norvégia legnagyobb mezőjének kitermelése jövőre csökkenni kezd. A Johan Sverdrup platform, melyet az ország állami olajipari vállalata, az Equinor üzemeltet, már a jövő évben megkezdi kitermelésének csökkentését. A platform jelenleg napi 756 000 hordó nyersolajat állít elő, ezzel Európa teljes olajfogyasztásának 7%-át képes lefedezni.
Földgáz piaci hírek
A holland gáztőzsdén (TTF) a novemberi termék jegyzése a 42. hét elején egy kezdeti csökkenés után hullámzó görbét rajzolt, majd a következő héten monoton emelkedést mutatott. A 43. hét utolsó kereskedési napját 43,513 EUR/MWh-án zárta a vizsgált termék jegyzése.

Az elmúlt két hétben a HUDEX is követte a TTF mozgását. A 43. hét végén a novemberi termék 42,68 EUR/MWh-án zárt.
A 43. hét második napján a norvég Slepinert B gázplatformot tűzveszély miatt le kellett állítani. A termelőegységet üzemeltető Equinor nem adott tájékoztatást a kiesés tervezett hosszáról. A nem tervezett kiesés miatt az Északi-tengeren elhelyezkedő üzem exportkapacitása 7 millió köbméter/nappal, 11 millió köbméter/napra esett vissza.
A meteorológiai szakemberek november első hetére az átlagosnál hidegebb időjárást prognosztizálnak Északnyugat-Európában. A becslések szerint a megszokottnál hidegebb idő akár 1000 GWh/nap keresletnövekedést is okozhat a térségben.
A Magyarországról Ukrajnába irányuló földgáz szállítások nem megszakítható kapacitásainak tesztidőszakát a közelmúltban meghosszabbították. A magyar és ukrán földgázhálózat üzemeltetők 2025 január 1 és március 31 közti időszakban állapodtak meg a folytonos gázkapacitás kereskedelméről. A megállapodás szerint 2025 első három hónapjában negyedéves, havi, napi és napon belüli termékek kereskedelme folytatódhat, az időszakra vonatkozóan összesen 104 GWh mennyiségben.
Villamos energia piaci hírek
A német villamosenergia tőzsdén (EEX) a novemberi termék jegyzése a holland gázpiachoz igazodott. Az áramárak a 42. hét folyamán fluktuáltak, majd a következő héttől kezdve meredeken emelkedtek. A 43. hét utolsó kereskedési napját 97,72 EUR/MWh-ás szinten zárta a novemberi termék árfolyama.

A HUDEX záróárfolyama is követte a régióban meghatározó EEX-en kialakult görbét. A 43. hét utolsó kereskedési napján a novemberi termék tőzsdei ára 113,53 EUR/MWh-n zárt.
A Paksi Atomerőmű több üzemzavarral küzdött az elmúlt néhány hétben. Az erőmű 3. blokkja váratlan műszaki hiba miatt október 19-én kora délután teljesen leállt, a váratlan leállás okozta karbantartási munkálatok miatt a 43. héten végig kiesett a termelésből az 500 MW teljesítményű blokk. Az 1. blokk szintén műszaki eredetű problémák miatt október 22-től 50% körüli teljesítménnyel működött, mely további 240 MW-os termelés kiesést eredményezett a 43. héten.
Pozitív fejlemény, hogy az atomerőmű üzembiztonságát növelni hivatott diverzifikációs törekvések hatására létrejött új megállapodás szerint 2027-től az orosz Roszatom leányvállalata mellett a francia Framatome is szállít majd fűtőelemeket a Paksi Atomerőműnek.
CO2 kvóta hírek
A CO2-kvóta árfolyama a tárgyidőszakban magas volatilitás mellett, de végig követte a gázárak mozgását. A 43. hét utolsó napján 66,97 EUR/tonnás szinten zárt.

Gazdasági kitekintő
Az óraátállítást Európában előszőr az Egyesült Királyságban és Németországban vezették be. Az I. világháború során az erőforrások optimalizálása érdekében a két ország a nyári időszámítást használta, hogy az akkor még magas szénfelhasználásukat csökkentsék. Az időszámítás változást a háború végével mind a két fél eltörölte, és csak az 1980-as években lett újra létfontosságú, amikor az olajválság miatt ismét előtérbe került az energiatakarékosság. Azóta is Európa-szerte használják, 2002 óta pedig március és október utolsó vasárnapján egységesen szinte az összes tagállam – Izland kivételével – átállítja az órákat.
Az óraátállítás energiafogyasztást érintő hatásairól már több tanulmány is készült. Olaszországban az Olasz Környezet-egészségügyi Társaság számításai szerint az őszi óraátállítást egy hónapos csúsztatása – októberről novemberre – 70 millió euró megtakarítást eredményezne az üzemanyagszámlákon. A prágai Károly Egyetem kutatóinak tanulmánya 2010 és 2017 közötti órás adatok alapján arra a megállapításra jutott, hogy Szlovákiában a nyári időszámítás az éves villamosenergia-felhasználásban 0,8%-os megtakarítást hozott. Az Egyesült Államokban már 1975-ben megállapította a Közlekedési Minisztérium, hogy az időszámítás változás mindössze 1%-kal csökkenti az ország energiafelhasználását, mivel a lakosság nagyrésze reggel 7 óra előtt kell, így az esti esetleges megtakarítást a reggeli órákban megjelenő világítási igény szinte teljesen ellensúlyozza.
Az EU már évek óta vitatja a nyári időszámítás eltörlését. Az átállítás minimális energia-megtakarítás mellett jelentős élettani hatásokkal jár, növeli a közlekedési balesetek kockázatát és több elmekórtani probléma esetén is ronthat az ezzel küzdő személyek mentális állapotán. Ezen okok miatt 2018-ban az Európai Bizottság hivatalosan is javaslatot tett az óraátállítás eltörléséről, melyet 2019-ben az Európai Parlament is állásfoglalásban támogatott. A változásoknak 2021-ben kellett volna életbe lépniük, de azóta is EU társjogalkotójánál, a 27 tagállamot képviselő Európai Unió Tanácsánál maradt a kérdéskör tárgyalása. A szakértők 2023-ban ismét kérték a Tanácsot, hogy újra vegye napirendre a témát, azonban erre – a tagországok közös állásfoglalásának hiányában – azóta sem került sor.
Hazai villamos energia termelés és gáztárolói szintek


Következő negyedévek árfolyamai
VILLAMOSENERGIA



FÖLDGÁZENERGIA



Források
- Oil Prices Tumble as Demand Concerns Take Center Stage – Oilprice.com
- Oil Prices Are Rising on Renewed Optimism Over Chinese Demand – Oilprice.com
- Russia’s Planned Idle Refining Capacity Raised by 67% for October – Oilprice.com
- Equinor says gas supply to Europe unaffected by Sleipner B outage – Reuters.com
- Ugrik a gázár! – Portfolio.hu
- Fontos megállapodást kötött a magyar és az ukrán gázhálózat üzemeltetője, ami a téli ellátást segítheti- Portfolio.hu
- Egyre nagyobb arányban vesz Oroszországtól cseppfolyósított földgázt az EU – Portfolio.hu
- Váratlan meghibásodás miatt már bő két napja áll az egyik paksi blokk, és még kell idő a javításra – Portfolio.hu
- Még egy paksi blokknál történt váratlan hiba! – Azonnal védelmi intézkedés kellett – Portfolio.hu
- Itt a bejelentés! – A Framatome is szállít nukleáris fűtőelemet a Paksi Atomerőműbe – Portfolio.hu
- EUA carbon permits- Trading Economics.com