2022 nyarán a magyar állam 740 millió köbméternyi földgázt szerzett be, átlagosan 255 EUR/MWh-ás áron. Ez az ország különleges földgázkészletét képezi, amit a mostani kormányrendelettel még 2025 tavaszáig a tárolókban tartanak, hogy az ország biztos tartalékokkal rendelkezzen a betárolási időszakban. Továbbá feltehetően azért is, hogy ne realizálják a mostani sokkal alacsonyabb árakból adódó veszteséget.
Mindössze pár dátumot írt át a kormány a legfrissebb Magyar Közlöny egyik kormányrendeletében, de ezeknek igen nagy, sok száz milliárd forintos a jelentősége. Mellette természetesen a földgázellátás biztonságához is hozzájárul a döntés.
A 15/2024. (I. 31.) számú kormányrendelettel gyakorlatilag még egy évvel 2025 tavaszáig kinyújtotta a kormány a 2022 nyarán sebtében és nagyon drágán megvett különleges földgázkészlet megtartását. Ezt jórészt azért tette meg, hogy amint azt egy évvel ezelőtt is levezettük: ne kelljen gigantikus pénzügyi veszteséget elkönyvelni a beszerzésen. Emellett persze az is lényeges szempont lehetett a döntésben, hogy ez a gáztartalék is rendelkezésre álljon, mint védett, már biztosan a föld alatt pihenő gáztartalék, és így az idén őszig tartó földgáz betárolási szezont könnyebben lehessen abszolválni.
A 2022 nyarán megvett 740 millió köbméter, mintegy 7880 GWh, különleges földgázkészlet átlagos bekerülési ára 255 euró/MWh volt, átszámítva 1114 forint köbméterenként (!), miközben szerdán a holland TTF gáztőzsdén 30,2 eurón zárt a márciusi kontraktus ára, ami átszámítva 122 forint köbméterenként.
Így tehát a különleges földgázkészlet megvételére akkoriban összerakott 2,01 milliárd eurónyi, akkori árfolyamon kb. 825 milliárd forintnyi szindikált bankhitel mögötti
KÜLÖNLEGES FÖLDGÁZKÉSZLETEN A MOSTANI ÁLLAPOT SZERINT DURVÁN 89%-NYI, 735 MILLIÁRD FORINTNYI NEM-REALIZÁLT PÉNZÜGYI VESZTESÉGE VAN A KORMÁNYNAK. ILYEN NAGYSÁGRENDŰ VESZTESÉGET KELLENE TEHÁT LENYELNIE AZ ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉSNEK, TEHÁT AZ ADÓFIZETŐKNEK, HA A MOSTANI ÁRAK MELLETT HASZNÁLNÁ FEL A GÁZT A KORMÁNY.
Mivel a különleges földgázkészletről szóló 2022-es rendelet többi részéhez nem nyúlt hozzá a mostani kormányrendelet, így továbbra is érvényben van, hogy a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) könyveiben elkülönítetten nyilvántartott különleges földgázkészletet csak bekerülési áron lehet értékesíteni. Ezért a fent jelzett gigantikus pénzügyi veszteség direktben nem is az MSZKSZ-nél jelentkezne, hanem annál a szereplőnél, aki vállalná a bekerülési áron átvételt, illetve a tovább értékesítéssel járó potenciálisan nagyon magas veszteség lenyelését is.
Ha például az állami MVM lenne ez a szereplő, akkor ő kénytelen lenne 1114 forint körüli áron átvenni az MSZKSZ-től a gázt, és aztán elkezdené azt eladni a saját ügyfélkörében. Ha üzleti szereplőknek adná el ezt a gázt az MVM, akkor jelenleg az említett 120-130 forint körüli nagykereskedelmi áron tudná ezt megtenni köbméterenként. Ha viszont a lakosság felé, akkor a rezsicsökkentés miatt 66 forinton tehetné ezt meg (amire rárakódik a rendszerhasználati díjak és áfa, és így lesz belőle 102 forintos rezsivédett gázár), így még durvább lenne a vesztesége. A rezsivédett határ fölé lógó fogyasztók a legutóbbi tájékoztatás szerint csak mintegy 10%-nyian vannak, de még nekik is „csak” 580 forint a kiszámlázott energiadíj (+ rhd + áfa, ebből lesz 767 forintos kiskereskedelmi díj), így tehát még ez is csak durván a fele lenne a különleges földgázkészlet átlagos bekerülési árának. Az MVM-nél potenciálisan lecsapódó veszteséget a rezsivédelmi alapnak kellene kipótolnia, de
BELÁTHATÓ, HOGY AZ IDEI ÉVI, EGYÉBKÉNT IS NAGYON KIFESZÍTETT KÖLTSÉGVETÉSI HELYZETBEN EZ NEM JÁRHATÓ ÚT, ÍGY TEHÁT MINDEZEKET „MEGSPÓROLVA” A KORMÁNY TAVALY TAVASZHOZ HASONLÓAN MOST IS ÚGY DÖNTÖTT, HOGY INKÁBB MEGTARTJA EZT A KÜLÖNLEGES FÖLDGÁZKÉSZLETET AZ MSZKSZ KÖNYVEIBEN. ÍGY „CSAK” A GÁZKÉSZLET MEGVÁSÁRLÁSÁVAL JÁRÓ BANKHITELEK KAMATÁT KELL TOVÁBBI EGY ÉVIG TÖRLESZTENIE.
Az 1,2 milliárdos biztonsági földgázkészlet mellett tehát ezt a 0,74 milliárd köbméteres mennyiséget is megtartja a kormány, miközben tavaly 8,5 milliárd köbméterre, kilencéves mélypontra, esett az országos gázfogyasztás. Ez együtt azt is jelenti, hogy még nagyobbra, 23%-ra, ugrott a védett gáztartalékok aránya, amelyeket csak különleges engedéllyel lehet értékesíteni.
Ez tehát nagyobb ellátásbiztonságot ad az idei évre, ami a múltbeli tapasztalatok (pl. a tavaly őszi bolgár gázadó miatti ellátásbiztonsági kérdések), illetve a Török Áramlat körüli jövőbeli kockázatok (egy vezetéken jön az éves magyar gázfelhasználás több, mint fele, és a nyugati szankciók miatt vannak kockázatok az idén júniusra meghirdetett éves karbantartás körül is) miatt továbbra is indokolt lehet.
Címlapkép: Getty Images
Cikk forrása