A lítiumion-akkumulátortól eltérő, merőben új, vanádium redox flow technológiát alkalmazó energiatárolási projekt indult hazánkban. A konzorciumban megvalósuló kutatás-fejlesztési program projektgazdája az Ideona Zrt., és konzorciumi tagként a Budapesti Műszaki Egyetem és a Pannon Egyetem is részt vesz a munkában.
A május 31-én formálisan is megtartott projektindítón Dr. Mihalovics Péter, az Ideona Zrt. igazgatósági elnöke kiemelte:
„Tanácsadóként, majd projektmenedzserként az Ideona Zrt. 4 éve foglalkozik villamosenergia-tárolással, de a jelenlegi kutatás-fejlesztési programot immáron projektgazdaként valósítja meg. Ez nemcsak a cégcsoport számára hatalmas előrelépés, hanem mérföldkőnek számít a közép-európai vanádium alapú ipari energiatárolás szemszögéből is. Az Ideona Zrt. stratégiai célja, hogy Közép-Európában ennek az új technológiának a vezető képviselője legyen.”
Dr. Kaderják Péter, a Zéró Karbon Központ vezetője a BME oldaláról volt jelen a megbeszélésen. Támogatóan beszélt az Ideona Zrt. azon törekvéséről, hogy kutatási központokkal közösen kezdenek vanádium redox flow rendszerek fejlesztésébe.
Maga a napelemekkel kombinált energiatároló projekt a Veszprém megyei Öskün kerül megvalósításra. Két 0,5 MW névleges teljesítményű naperőmű és hozzá integráltan 250 kW teljesítményű és 1500 kWh tárolókapacitással rendelkező vanádium redox flow akkumulátor kerül telepítésre.
Mi is az a bizonyos vanádium (VRFB – vanadium redox flow) technológia?
A vanádium redox flow akkumulátor olyan elektrokémiai energiatároló rendszer, mely környezeti hőmérsékleten működik. Elve a vanádium különböző ionizált formáinak redukcióján és oxidációján alapul. A vanádium könnyen hozzáférhető anyag, amelyet az acélgyártásban, valamint kémiai katalizátorként használnak, a természetben is megtalálható, különféle hulladékáramokból könnyedén visszanyerhető.
San Diego-ban egy egész energiatároló létesítményt hoztak létre ezzel a technológiával. A vanádium redox flow akkumulátorok folyékony elektrolitokat tartalmazó tartályokból és szivattyúkból állnak.
Forrás: power-grid.com
Mitől olyan fontos a vanádium redox flow technológia?
Kovács Szilárd, az Ideona Zrt. energetikai üzletág vezetője elmondta, hogy a vanádium flow a megújuló energia, így a napelemrendszerek megfelelő kiegészítője azáltal, hogy a jelen pillanatban elterjedt lítiumionos akkumulátorokhoz képest sokkal hosszabb ideig képes a napközbeni többlet energiát az esti órákra raktározni és leadni. Élettartama sokszorosa a mostani technikákénak, üzembiztonsága stabil.
A tengerentúlon már tör előre
Észak-Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában a vanádium alapú tárolási technológia az energiapolitika fókuszában álló megoldás. Itthoni elterjedésének kulcsa az első, a gyakorlatban is működő rendszer felállítása. (Kezdetben ez volt a gátja a nagy méretű lítiumionos energiatárolásnak is.)
„Itt a térségben még nem rendelkeznek releváns adatokkal a szakemberek, a közös vállalkozás célja az is, hogy ezen változtassunk, és a Pannon Egyetem és a BME kutatói adatokat gyűjthessenek a gyakorlati működéséről. És így integrálható legyen a hazai elektromos hálózatba!”
Címlapkép: Greendex.hu